Körmös vs. pszichológus

Rengetegszer hallom ezeket a mondatokat "Műkörmös? Az szakma? Egész nap körmöket lakkozgatsz? Hát az nem túl megerőltető..".
Első bejegyzésemben már említettem miért is választottam ezt a szakmát. A mai napig imádom azt amit csinálok, de bevallom néha nagyon elfáradok. Nem fizikailag, sokkal inkább szellemileg. Engem senki nem készített fel arra, hogy ez nem csak abból áll, hogy kreativitásomat és kézügyességemet kihasználva azt csinálhatom egész nap amit szeretek. Senki nem mondta, hogy bizony rengeteg nehézséget is tartogat ha valaki bevállalja, hogy napi szinten fogad óránként számára "idegen" embereket és próbál mindenkivel összhangba kerülni, hogy kellemesen teljen a vendégnek is a szépülés és a szakembernek is a munkaidő. Minden ember más, minden vendégem más. Megtanultam, hogy mindenkivel másképp kell kommunikálni és mindenkire külön rá kell hangolódni.
Számomra nagyon hamar kiderült, hogy a vendégek nem csak azért jönnek manikűröztetni,fodrászkodni stb. mert már lenőtt a körmük/hajuk, hanem mert igénylik a kikapcsolódást. Igénylik, hogy elmondhassák Nekünk szakembereknek az esetleges gondjukat, bánatukat, örömüket,félelmeiket egyszóval mindent. Az elején nagyon furcsa volt, hogy eljött hozzám egy vendég és az első 5 percben elmesélt magáról olyan személyes információkat, amit pl. én adott esetben lehet senkinek nem mondanék el. És itt jött a felismerés... igen, valószínűleg ő sem mondja el a családjának, a barátainak, mert kellemetlen lenne. Elmondja egy "senkinek" Nekem mondja el, mert tudja hogy én nem ismerem, nem ismerek körülötte senkit, így tőlem biztosan nem szivárog ki a dolog. Nekem mindegy, én miután elmegy el is felejtem, viszont ő megnyugszik hogy kiadhatta magából. Az elején persze élveztem, hiszen ezt akartam. Csacsogni és közben alkotni. :) Később elkezdtem észrevenni magamon, hogy nagyon magával tudnak rántani a vendégeim a lelkiállapotukba. Borzasztóan empatikus voltam (ma már megtanultam ezt kezelni), de 19-20 évesen mikor eljött a vendégem és sírva fakadt, utána az egész napomra rányomta a bélyegét. Átragadt rám persze a boldogság is mikor épp valaki az örömhíreket közölte, de volt olyan is, hogy vendégemnek meghalt egy rokona és én utána azt álmodtam éjszaka, hogy nekem is. Szerencsére mára már nem ennyire drasztikus a helyzet, muszáj voltam belekezdeni az önfejlesztésbe és ezt hogy úgy szívtam magamba más érzelmi állapotát mint valami szivacs, el kellett hagynom.
Nagyon hamar meg kellett tanulnom azt is, hogy a vendégeim tanácsra is kíváncsiak tőlem. Tőlem, aki már szinte mindent tud róla,hiszen vannak akik már sok sok éve kitartóan járnak hozzám 3-4 hetente. És ezért nagyon hálás vagyok. Hálás vagyok, hogy tetszik annyira a munkám, hogy már évek óta hozzám járnak és hálás vagyok amiért emberileg is szeretnek és kíváncsiak a véleményemre.
Viszont sokszor nagyon nehéz. Sokszor érzem azt, hogy na most elég. Nem szeretnék ma már lelki szemetes lenni, és nem szeretnék ma már több életet és problémát végighallgatni. Sokszor hallom sajnos az esti vendégeimtől, hogy " Rossz kedved van?, Fáradt vagy? Szarul nézel ki" igen, lehet szarul nézek ki mert aznap lehet végighallgattam egy temetést, egy válást, egy iskolai intőt, egy féltékeny barátot, egy bkv büntetést stb. Persze ma már igyekszem a szalonból kilépve esténként otthagyni mindent, de ezt is meg kellett tanulnom! Megkellett, mert régebben hazavittem a "vendégeim problémáit" ami már az enyém is lett, miután besokallva rossz kedvvel vagy akár dühösen (mert aznap minden vendégem késett, nem jöttek el stb.) otthon vezettem le a páromon. Mert rajtam mindenki levezetett aznap már mindent és fellélegezve szép körmökkel mentek el a szalonból, de én kin vezessem le mikor már tele a fejem az információkkal?
Nem panaszkodni szeretnék, csupán ismertetni azokkal az emberekkel a munkámat és a szépségiparban dolgozó összes kollégám munkáját akik azt gondolják , "mi csak körmöket reszelgetünk meg hajakat fésülgetünk egész nap",hogy ez ennél sokkal több és összetettebb.
Ezzel együtt még mindig szeretem a szakmám és szerencsére van már jó sok vendégem akivel szinte már baráti a kapcsolatunk és felüdülés nekem is, mikor ők jönnek hozzám :)
Egy másik posztban majd lehet mesélek arról, hogy egy kis időre abba is hagytam a körmözést, mert úgy éreztem nem bírom már lelkileg a pszichológus szerepét, de aztán elég hamar rájöttem, hogy minden nehézség ellenére nekem muszáj körmöket szépítgetnem, mert nekem ez a hobbim is egyben, ez az ami kikapcsol és a rossz napok ellenére mégiscsak szerencsés vagyok, hiszen azt csinálom amit szeretek :)